Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kedvező folyamatok indultak a munkaerőpiacon

Az elmúlt két évben 160 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon és ez nem a közmunkának köszönhető – mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a 180 percben, szerdán.


Dátum: 2013-01-09 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:39:39.616500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tMiközben az eurózóna tagállamaiban 11,8 százalékos csúcsra szökött a munkanélküliség, Magyarországon 2010 májusa óta 160 ezerrel bővült a foglalkoztatottak száma – mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára. Czomba Sándor kifejtette: a kedden nyilvánosságra került uniós adat is azt mutatja, hogy a válságnak messze nincs vége, érdemi gazdasági növekedés nélkül nem lehet tartós foglalkoztatás-bővülést elérni.', 'Már most kedvezőbb folyamatok figyelhetők meg, mint Európában', 'Idehaza is sok intézkedésre van még szükség, ugyanakkor látni kell, hogy Magyarországon már most is kedvezőbb folyamatok figyelhetők meg, mint Európában, hiszen ott stagnál a foglalkoztatás és nő a munkanélküliség, a magyar ráta ugyanakkor alacsonyabb az eurózóna átlagánál – hívta fel a figyelmet.\tA januártól hatályos munkavédelmi akciócsomag hatásai csak később érzékelhetők – mondta kérdésre válaszolva az államtitkár, kiemelve: a legnagyobb bajban évek óta a 25 év alattiak, az 55 év felettiek és a szakképzetlenek vannak, az akcióterv egyik célja pedig éppen az, hogy a veszélyeztetetteket „beragassza a munkahelyükre”. Emellett azokban az ágazatokban, ahol lehetséges a munkaerőfelvétel, az átlagosnál is nagyobb kedvezményeket biztosítanak a pályakezdők, a gyesről, gyedről visszatérők, illetve a tartósan munkanélküliek foglalkoztatásához.

Össze kell fogni a helyi erőket

\tSzombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségében mintegy 25 ezer új munkahely jöhet létre annak köszönhetően, hogy a kormány kiemelt járműipari központtá nyilvánította a területet – emelte ki Czomba Sándor, megjegyezve: ahhoz, hogy hosszú távon érdemi foglalkoztatottság bővülés valósuljon meg az egyes iparágakban, össze kell fogni a helyi erőket.

\tA hazai munkaerőpiaci adatokkal kapcsolatban az államtitkár hangsúlyozta: a 160 ezres bővülés hátterében nem a közmunkaprogram áll, hiszen 2010-ben nagyságrendileg ugyanannyi közmunkás dolgozott az országban, mint 2012-ben.

']

A januártól hatályos munkavédelmi akciócsomag hatásai csak később érzékelhetők – mondta kérdésre válaszolva az államtitkár, kiemelve: a legnagyobb bajban évek óta a 25 év alattiak, az 55 év felettiek és a szakképzetlenek vannak, az akcióterv egyik célja pedig éppen az, hogy a veszélyeztetetteket „beragassza a munkahelyükre”. Emellett azokban az ágazatokban, ahol lehetséges a munkaerőfelvétel, az átlagosnál is nagyobb kedvezményeket biztosítanak a pályakezdők, a gyesről, gyedről visszatérők, illetve a tartósan munkanélküliek foglalkoztatásához.

Össze kell fogni a helyi erőket

Szombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségében mintegy 25 ezer új munkahely jöhet létre annak köszönhetően, hogy a kormány kiemelt járműipari központtá nyilvánította a területet – emelte ki Czomba Sándor, megjegyezve: ahhoz, hogy hosszú távon érdemi foglalkoztatottság bővülés valósuljon meg az egyes iparágakban, össze kell fogni a helyi erőket.

A hazai munkaerőpiaci adatokkal kapcsolatban az államtitkár hangsúlyozta: a 160 ezres bővülés hátterében nem a közmunkaprogram áll, hiszen 2010-ben nagyságrendileg ugyanannyi közmunkás dolgozott az országban, mint 2012-ben.

Kapcsolódó elemek