Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tapolca adósságának hatvan százalékát vállalhatja át az állam

A tapolcai önkormányzat adósságállományának hatvan százalékát vállalhatja át az állam - tájékoztatta a város fideszes polgármestere szerdán az MTI-t.

Dátum: 2013-01-09 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:39:40.693079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Császár László elmondta: az önkormányzatnak 1,6 milliárd forint értékű svájcifrank-alapú kötvénye és 200 millió forintalapú hitele van. Ezek fejlesztési alapok, amelyek az európai uniós pályázatok önrészeihez, intézményfejlesztésekhez szükségesek, működési hitele nem volt városnak.

Hozzátette: a napokban a Tállai András önkormányzati államtitkárral folytatott egyeztetésen kiderült, hogy az összesen 1,8 milliárd forintos hitel hatvan százalékát biztosan átvállalhatja az állam, ám ha az önkormányzat hitelt érdemlően bizonyítani tudja, hogy ennél nagyobb támogatásra jogosult, erre is lehetőség van. A polgármester úgy vélte: az önkormányzati adósságrendezés a legnagyobb segítség a rendszerváltás óta az önkormányzatoknak.

Kapcsolódó elemek