Januártól magasabb ösztöndíjat kapnak a doktoranduszok
Januártól magasabb ösztöndíjat kapnak a doktoranduszok - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkársága szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2013-01-09 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:39:42.387910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárca tájékoztatása szerint a kormány az állami felsőoktatási intézmények doktori képzésében államilag támogatott résztvevők 2009-ben meghatározott és azóta változatlan összegű ösztöndíját 2013. január 1-jével havi 100 ezer forintra növelte az eddigi havi 93 ezer forintról.
Az Emmi utalt arra: a kormány tavaly decemberi rendeletében szabályozta a doktori képzést annak érdekében, hogy az új felsőoktatási törvény szellemének megfelelően megvalósulhasson a minőségi felsőoktatás, azon belül pedig a legmagasabb szintű posztgraduális képzés.
Hangsúlyozták, hogy a kutatás-fejlesztés helyzetének meghatározásában nagy szerepe van a doktori képzésnek, így annak minősége hatással van az ország fejlődésére és a társadalom anyagi, szellemi jólétére is.