Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkészült a NATO - radartorony Medinán

Elkészült a NATO-radarállomás 28 méter magas betontornya a Tolna megyei Medinán, a radarberendezést a tervek szerint augusztusban helyezik el a létesítményben - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.

Dátum: 2013-01-10 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:39:47.872271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A radartorony és a kiszolgálóépület teljes felépítéséhez 1166 köbméter betont és 205 tonna betonacélt használnak fel, a beruházás 1,05 milliárd forintos költségéből a vasbeton szerkezet építése 360 millió forintot tesz ki - írta a HM sajtóosztálya. A tájékoztatás szerint 2013 márciusában kezdődik a radart védő csonkagömb, az úgynevezett radom telepítése, amellyel együtt az építmény magassága meghaladja majd a 45 métert, magát a radart pedig augusztusban építik be.

A tárca korábban azt közölte, hogy a jelenleg üzemelő orosz gyártmányú radar helyett az olasz Selex Sistemi Integrati cég háromdimenziós berendezését állítják üzembe. A komplexum műszaki átadásának határideje 2014. január 31., az új radart 2014. áprilisban tervezik hadrendbe állítani - közölte a sajtóiroda.

A telepítendő radarnak a medinai helyszínre számított felderítési lehetősége a deciméteres hullámhosszon használt L-frenkvenciasávban bizalmas adat, de a közepes hatótávolságban használt S-sávban a jelenleg alkalmazott P-37M típusú orosz felderítő radar 270-300 kilométeres felderítési lehetőségét jelentősen meghaladja - tájékoztatott a HM.

Az egyes meglévő radartípusokat ugyanakkor nem lehet összehasonlítani a telepítendő berendezéssel, összehasonlítást a régi és az azt felváltó új radarrendszerek között lehet tenni - írták. A medinai 3D-s radarállomás a magyar légteret ellenőrző rendszer harmadik eleme lesz, a másik két háromdimenziós radarállomás Bánkúton és Békéscsabán működik. A minisztérium megerősítette: a három radarállomást speciális helyzetekben mobil radarokkal egészítik ki. A Dunántúl domborzati viszonyai miatt Medina a bázisa lesz egy mobil radarcsoportnak - írta a tárca sajtóosztálya.

Kapcsolódó elemek