A jövő sikereinek kulcsa a munkában található
A nemzet nagyobb, mint az ország; ha belépünk az Európai Unióba, s a határok veszítenek jelentőségükből, 10 millió lakosú, közepes nagyságúnak tartott országból 15 milliós nemzet leszünk - mondta Orbán Viktor szerdán Szegeden.
Dátum: 2002-03-21 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:47.528063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök a Szegedi Nemzeti Színházban tartott Haza és haladás című est díszvendége volt; beszédét nemcsak a zsúfolásig megtelt színházban, hanem a Belvárosi Moziban is követhették, ahol kivetítőn közvetítették az estet.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy valójában az Európai Unió jön Magyarországra és nem fordítva, hiszen "ki szeretné terjeszteni határait, s mi szívesen látjuk, jól fogja magát érezni nálunk".
A kormányfő Magyarországnak az európai fejlett országokhoz való felzárkózásáról szólva úgy vélekedett, hogy ezen az úton "senkire nem számíthatunk, csak magunkra, mert a magyarok felemelkedése egyetlen népnek fontos: nekünk".
Az 1990 óta eltelt időszakot nehéz évtizednek nevezte.
- Hogy mégis sikeresen zárult, az annak köszönhető, hogy Magyarország polgárai emelt fővel és bátorsággal fogadták a nehézségeket - hangoztatta Orbán Viktor.
Felidézte, hogy amikor 1990 után jelentkeztek a gazdasági nehézségek, az emberek nem átkozódtak, vagy ha mégis, nem a munkahelyeken, nem az öklüket rázták és nem sztrájkokat szerveztek, hanem megpróbáltak valahogyan boldogulni, dolgozni.
A gazdasági siker kulcsát abban jelölte meg a kormányfő, hogy az 1990-es évtizedben az emberek hajlandóak voltak az európai bérek töredékéért európai színvonalú munkát végezni.
- Bár a bérek reményeim szerint növekedni fognak, és ezért mindent meg fogunk tenni, az azonban nyilvánvaló, hogy a jövő sikereinek is a munkában találjuk meg a kulcsát - mutatott rá Orbán Viktor.
A választásokról szólva úgy vélekedett: az emberek nagy része megdolgozott azért, hogy újra polgári értékeket követhessen a saját életében, és ezek az értékek a közös életnek is fontos elemei legyenek. Hozzátette: ezeket az értékeket érték súlyos támadások az elmúlt hónapokban.
- Nem lesz még egyszer olyan világ Magyarországon, amikor egy politikai párt ezeket a polgári értékeket úgy támadhatja meg, hogy közben azt reméli, meg fogja szerezni az emberek bizalmát - mondta a fideszes politikus.
Orbán Viktor megjegyezte, "ne ereszkedjünk le olyan mélyre, amilyen mélyről a támadások érkeznek".
- Ne vegyük fel a kesztyűt, inkább járjuk fürgén, okosan a saját utunkat - fogalmazott a kormányfő. Hozzáfűzte: gondoljanak arra, hogy aki sárral dobál, területet veszít.