Tarlós: Mára tisztázódott a helyzet
Az utazóközönség semmit nem fog megérezni a Volán és a BKV együttműködéséből; egy bérlet marad, és a volánbuszok a városhatárokon belüli szakaszokon minden megállóhelyen meg fognak állni – jelentette ki Tarlós István egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Budapest főpolgármestere kiemelte, a kormány biztosítani fogja, hogy a fővárosi közösségi közlekedés stabilan működhessen, és „senkinek nem kell aggódnia az agglomerációban sem”.
Dátum: 2013-01-10 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187863
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:39:54.055101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szólt arról is, hogy abban is megegyeztek, hogy szélesebb spektrumon gondoskodnak a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozási biztonságáról. Tehát ha a BKK esetleg elesik egy egy-két százmilliós összegtől, amennyiben a volánbuszok a közigazgatási határon kívüli buszközlekedés egy részét átveszik, az nem fogja befolyásolni a kormány hozzáállását a finanszírozás biztosításához – jegyezte meg.
Hangsúlyozta, hogy a kormány biztosítani fogja, hogy a fővárosi közösségi közlekedés stabilan működhessen, a HÉV pedig ugyanúgy kijár Szentendrére, Csömörre, Gödöllőre és Ráckevére egyaránt. „Nem kell bérbeadni a vágányokat, nem fogunk megállni Békásmegyernél, tehát senkinek nem kell aggódni az agglomerációban sem. Magyarán nincs balhé” – tette hozzá a főpolgármester.