Megkezdődtek a bayreuthi ünnepi játékok
Wagner A bolygó hollandi című operájának Claus Guth új rendezésében bemutatott előadásával kezdődtek meg pénteken este Bayreuthban fényes külsőségek közepette a 92. Richard Wagner ünnepi játékok. A bemutató zenei vezetője Marc Albrecht 39 éves német karmester volt.
Dátum: 2003-07-25 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:08.732298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bayreuthi premieren megjelent több neves személyiség, köztük Janez Drnovsek szlovén államfő, Günter Verheugen, az Európai Bizottságának bővítési biztosa és Walter Scheel volt német szövetségi elnök. A vendégek közt élvezte a wágneri muzsikát Angela Merkel, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Guido Westerwelle, a Szabad Demokrata Párt (FDP) vezetője, Edmund Stoiber bajor miniszterelnök, valamint Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter.
Az augusztus 28-ig tartó ünnepi játékok programján 30 előadás szerepel. A Bolygó hollandi mellett színre kerül Jürgen Flimm rendezésében A Nibelung gyűrűje operatrilógia, Keith Warner Lohengrin-bemutatója, és Richard Wagner Tannhäuser című operája a francia Philippe Arlaud tavalyi rendezésében.
MTI - fidesz.hu