Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Egy igaz embert emésztett el a kommunizmus"

Brusznyai Árpád élete a legnagyobb szolgálat, hiszen ő a legtöbbet adta, amit ember adhatott, ezért kell fejet hajtanunk előtte - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Veszprémben, a forradalmi szerepéért kivégzett 56-os mártír emlékművénél.


Dátum: 2013-01-11 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:40:09.024975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA közigazgatási és igazságügyi miniszter Brusznyai Árpád, a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnöke kivégzésének 55., emlékműve felállításának ötödik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen párhuzamot vont Brusznyai és Mindszenty József bíboros élete között. Mindkettőjükre igaz Mindszenty jelmondata, a "legyőzetve győz" - mondta.

\xa0\xa0\xa0

Bár nem Veszprémben születtek, itt teljesedett ki pályájuk, s itt találkoztak a szörnnyel - a nyilasokkal, illetve a kommunistákkal -, amely a magyar történelemben a legnagyobb pusztítást vitte végbe, s ami csaknem felemésztette a nemzetet is - tette hozzá. A miniszterelnök-helyettes rámutatott, hogy Brusznyainak igaza volt, amikor szembeszállt a kommunistákkal, akik nemzetközi erőként nemcsak az országot, hanem az egész világot el akarták pusztítani. A nemzeti forradalmi tanács egykori elnöke látszólag elbukott, ám mégis győzedelmeskedett, s Veszprémben mindig a polgári bátorság példaképe lesz.

\xa0\xa0\xa0

A tradicionális polgári családba született Brusznyai Árpád ígéretes pályáját a kommunisták derékba törték, száműzték a fővárosból Veszprémbe, amikor azonban a történelem órája ütött, tudta, hol a helye, akárcsak Mindszenty - folytatta az összehasonlítást Navracsics Tibor. A nagy műveltségű tanár bátor polgár volt 1956-ban, a felfordulás idején a rendet, a törvényességet követte. A Veszprém megyei forradalmi bizottmány elnökeként gondoskodott arról, hogy békésen történjen meg a hatalomátadás, garantálva politikai ellenfeleinek életét is, köztük azét is, aki később gyilkosává vált - emelte ki a miniszter.

\xa0\xa0\xa0

Egy igaz embert emésztett el a kommunizmus. Élete, halála a közösséget szolgálta - hangsúlyozta Navracsics Tibor. Emlékeztetett arra, hogy a veszprémi Brusznyai-emlékmű is polgári összefogásnak köszönhető. A Védegyelet Veszprémért Egyesület kezdeményezésére polgári felajánlásokból emelték a Lenin-szobor helyén.

\xa0\xa0\xa0

"Brusznyait Árpádot megölhették a zsarnokok, felőrölhette életét a terror, de hosszú távon az ő halála ölte meg a\xa0 zsarnokokat, őrölte fel a terrorista rendszert. Élete a legnagyobb szolgálat, hiszen ő a legtöbbet adta, amit ember adhatott, ezért kell fejet hajtanunk előtte" - zárta beszédét Navracsics Tibor. A megemlékezés irodalmi műsorral folytatódott, majd a politikai, társadalmi és civil szervezetek képviselőinek tiszteletadásával fejeződött be.', '']

Kapcsolódó elemek