Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyes és felháborító Bajnai javaslata

Aki a minimálbért akarja csökkenteni, az valójában az életszínvonalat akarja csökkenteni, „ez pedig felháborító és értelmetlen” – hangsúlyozta Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-01-11 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:40:12.026631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rogán Antal sajtótájékoztatója

Mindezek alapján a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője arra következtet, hogy a baloldali szövetség politikusai nem tanultak a 2002-2010 közötti kormányzásból, és továbbra is érzéketlenek az emberek napi problémáira.

Rogán Antal különösen veszélyesnek tartja – a baloldali szövetség kijelölt vezérének - Bajnai Gordonnak a nyilatkozatait. Ennek kapcsán elmondta: veszélyes és felháborító a volt miniszterelnöknek a minimálbér csökkentésére vonatkozó javaslata. Aki a minimálbért akarja csökkenteni, az valójában az életszínvonalat akarja csökkenteni, „ez pedig felháborító és értelmetlen” – vélekedett a Fidesz frakcióvezetője.

Ez a program nem a magyar családoknak, illetve a bérből és fizetésből élőknek jó, hanem „csak és kizárólag azoknak a nagyvállalatoknak, amelyek nagy számban foglalkoztatnak minimálbéren, vagy annak környékén kereső munkavállalókat” – mutatott rá Rogán Antal.

Ezért a Fidesz frakcióvezetője határozottan arra kéri Bajnai Gordont és a baloldali szövetség vezetőit, hogy vessék el a minimálbér csökkentésére vonatkozó javaslatukat. A volt miniszterelnököt Rogán Antal külön megkérte, hogy nyilvánosan vonja vissza ezirányú javaslatait. A fideszes politikus azt is megjegyezte, hogy ez indokolatlan életszínvonal-csökkenéshez vezetne, ami kifejezetten veszélyes.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2224, 'source_type': 'media', 'source_id': 9793, 'target_type': 'article', 'target_id': 124049, 'relation_type': 'describes'}