Konvenció az emberkereskedelem ellen
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) az emberkereskedelem elleni konvenciót fogadott el, amelyben javasolja a tagállamoknak, hogy büntessék az ilyen cselekményeket, állítsanak fel különleges egységet a tettesek üldözésére, nyújtsanak az áldozatoknak szociális támogatást, és segédkezzenek hazatérésükben.
Dátum: 2003-07-26 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:10.310272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EBESZ internetes honlapján pénteken megjelent közlemény szerint az elmúlt évtizedben jelentősen megnőtt az emberkereskedelem eseteinek és áldozatainak száma minden igyekezet dacára. A szervezet egy szóvivője azt is elmondta: az EBESZ abból indul ki, hogy évente több százezerre tehető az áldozatok száma.
A szervezet a célországoknak munkaerő-piacuk megnyitását javasolja, míg azoknak az országoknak, amelyekből az áldozatok többsége kerül ki, azt indítványozza, hogy biztosítsanak jobb képzési lehetőségeket a gyerekeknek - különösen a lányoknak és a kisebbségekhez tartozóknak - és javítsák a nők esélyeit a munkában.
A montenegrói emberkereskedelmi botránnyal kapcsolatban az Európa Tanács és az EBESZ szakértői csoportja, amely a helyi hatóságok meghívására érkezett a helyszínre, befejezte vizsgálatát - tudatta az EBESZ közleménye, amely szerint az ügy bonyolult volta miatt nem lehet elsietett következtetéseket levonni.
A vizsgálatra azt követően került sor, hogy nemzetközi felháborodást váltott ki, hogy beszüntették az eljárást négy gyanúsított ellen egy 24 éves moldáviai nő prostitúcióra kényszerítése ügyében. A nő, aki három év után tudott megmenekülni, többek között Milo Djukanovic kormányfő pártjának több magas funkcionáriusát is megvádolta. A német, holland és szlovák szakértők interjúkat folytattak a kormány tagjaival, a rendőrséggel, ügyészséggel, bírókkal és az áldozatok ügyvédeivel, s tapasztalataik alapján jelentést állítanak össze, amely a konkrét eseten túl általános ajánlásokat is tartalmaz a jövőre nézve, s amelyet a lehető leghamarabb az Európa Tanács és az EBESZ elnökei elé terjesztenek - szól a közlemény.
MTI - fidesz.hu