NFM: több mint egymilliárd forint fűtéskorszerűsítésre
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a Kormány 1 milliárd 42 millió forintra bővítette az Új Széchenyi Terv fűtési rendszerek korszerűsítését támogató pályázatának támogatási keretösszegét - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfői közleményében.
Dátum: 2013-01-14 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:40:27.577631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a lakosság energiahatékonysági beruházásait támogató pályázatok kiemelt jelentősége miatt az Új Széchenyi Terv "Fűtéskorszerűsítési Program" eredetileg mintegy 864 millió forintos keretösszegének kibővítését javasolta további 178 millió forinttal. A Kormány egyetértésével a benyújtott több mint 1200 pályázat gyors feldolgozását követően így már 1084 pályázat összesen 1 milliárd 42 millió forint értékű támogatásáról születhetett döntés. E forrás mintegy 2,7 milliárd forint értékű beruházás megvalósítását segítheti elő.
A pályázók kondenzációs kazántechnológiát és megújuló energiát hasznosító fűtési rendszerek beszerzésére és telepítésére igényelhettek vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatást. A meghirdetett konstrukció iránti jelentős érdeklődés bebizonyította, hogy a Kormány Megújuló Energia-hasznosítási Nemzeti Cselekvési Tervben rögzített szándékai találkoznak a lehetséges pályázói kör igényével. A konstrukció népszerűségét nagyban elősegítették a pályázati folyamat ügyfélbarát egyszerűsítései: a kizárólag elektronikus úton történő pályázatbenyújtás és a benyújtandó dokumentumok számának csökkentése.
A szaktárca által meghirdetett program hozzájárul a lakóépületek energiahatékonyságának javításához, a háztartások rezsiköltségeinek és energiafogyasztásának csökkentéséhez. Az elnyert támogatások megrendelésekhez juttatják az ágazat hazai kisvállalkozóit. A megvalósuló fejlesztések a klímavédelem területén vállalt magyar kötelezettségek teljesítését is előmozdítják.