Robbanások, lövöldözések Irakban
Bagdadban robbanásokat lehetett hallani, míg a Moszul felé vezető autóút mellett lövöldözések voltak szombatra virradóra. Az iraki fővárosban a több robbanáson kívül összecsapások voltak az amerikai katonák és iraki fegyveresek között. Amerikai katonai források között az irakiak egy amerikai járőrre csaptak le.
Dátum: 2003-07-26 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:11.592651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem váltak ismertté részletek sem a robbanásokról, sem az összetűzésekről, az esetleges személyi veszteségekről. Katonai források szerint amerikai katonák között nem volt halott vagy sérült.
Közben az irakiak továbbra is vitatják, hogy az amerikaiak valóban Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök két fiának, Udajnak és Kuszajnak a holttestét mutatták be pénteken az újságíróknak. Egy iraki lapjelentés szerint csak kevés iraki újságírót engedtek a holttestekhez - írta az AP és az ITAR-TASZSZ.
Hamza Manszur, az Iszlám Akció Front nevű szélsőséges jordániai párt főtitkára a muzulmán hagyományok megsértésével vádolta az amerikai hatóságokat. Hangoztatta: Szaddám fiainak holttestét azonnal le kellett volna tisztítani, le kellett volna takarni és el kellett volna temetni őket.
MTI - fidesz.hu