Konzultatív munkacsoportot hozna létre Simicskó István
Konzultatív munkacsoport megalakítását javasolja a sportért felelős államtitkár. Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár és Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár szakmai egyeztetést folyatott Szabó Bencével, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkárával, ahol áttekintették a folyamatban lévő és az idei előrelátható sportszakmai ügyeket - áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának keddi közleményében.
Dátum: 2013-01-15 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187991
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:40:42.521402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dr. Simicskó István javaslatot tett egy konzultatív munkacsoport létrehozására, amelyen a jövőben a sportvezetők rendszeresen egyeztethetnék álláspontjukat a sporttal kapcsolatos kérdéskörökben.
A megbeszélések célja, hogy a MOB és a Sportért Felelős Államtitkárság vezetői rendszerszerűen tanácskozzanak a sporttal kapcsolatos pénzügyekről, fejlesztésekről, jogi szabályozásokra vonatkozó szakmai elképzelésekről, valamint a sportszervezetek által felvetett stratégiai szempontból is lényeges javaslatokról.