Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szélsőséges baloldal a bankok és a multik pártján áll

A szélsőséges baloldal a bankok és a multik, a Fidesz viszont az emberek pártján áll - reagált a a baloldal keddi gazdaságpolitikai egyeztetésére közleményében a Fidesz-frakció.


Dátum: 2013-01-15 19:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:40:45.708055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ma ismét az a szélsőséges baloldal egyeztetett gazdaságpolitikai kérdésekben, amely 2002 és 2010 között tönkre tette az országot. Kormányzásuk idején elvettek egyhavi nyugdíjat, ingatlanadó bevezetését tervezték, kétszeresére emelkedett a munkanélküliség, a villamos energia árát duplájára, a gázét pedig háromszorosára növelték.

Most sem terveznek mást: ellenzik a rezsicsökkentést, újra eltörölnék a bankadót, csökkentenék a minimálbért, s vele együtt számos juttatást is. Ebből a néhány példából is egyértelmű, hogy a szélsőséges baloldal programja nem szól másról, mint hogy az emberek, családok keserves munkával megkeresett pénzével ismét a bankok és a multik zsebét kívánják teletömni. A Fidesz-kormány ezzel szemben növelte a családtámogatásokat, a minimálbért, a nyugdíjakat, a foglalkoztatottságot, miközben 10 %-kal csökkentette a rezsit. Ezek után nyilvánvaló, hogy a szélsőséges baloldal a bankok és a multik, a Fidesz viszont az emberek pártján áll.

Kapcsolódó elemek