Lázár: Nem csökken a dolgozók bére az átvétel után sem
Az államnak preferálnia kell a fiatal munkanélküliek elhelyezését, és azt, hogy minél több tehetséges fiatal a magyar közigazgatás munkájába bekapcsolódjon - jelentette ki Lázár János a szerdai kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2013-01-16 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:40:54.108891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányt két kritika éri egyszerre; nem teremt a fiataloknak lehetőséget, ugyanakkor felkészült nyugdíjasokat küld el – reagált a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a közszférában a kötelező nyugdíjazásokra vonatkozó újságírói kérdésre. Lázár János válaszában rámutatott: az átalakítás célja az, hogy olyan munkahelyekre, ahol van fiatal jelentkező néhány éves tapasztalattal, elsősorban őket vegye fel az állam. Hozzátette: a fiatalok elvándorlásának megállítására az egyik eszköz az, hogy megpróbáljanak minél több fiatalnak lehetőséget biztosítani.
Ugyanakkor az államtitkár nem vitatva azt, hogy az idősebb dolgozók több évtizedes tapasztalatára szükség van, megjegyezte: a magyar államnak a maga költségvetési és gazdasági keretei között ösztönöznie kell a fiatalok belföldi munkavállalását. A kérdés kapcsán Lázár János kitért arra, hogy az egészségügyben más a helyzet, ugyanis ott munkaerőhiány van.
„Kanadai belügy miatt folytatják ezt a kampányt”
A Kanada külképviselete által Miskolcon folytatott kampányra vonatkozó kérdésre válaszolva Giró - Szász András kifejtette: „a roma emigrációs hullám 2008 óta tart. Ugyanakkor 2012 decemberében Kanada egyértelműen biztonságos országgá nyilvánította hazánkat, ami egyértelművé tette azt, hogy alaptalanok a magyar állampolgárok menedékjogi kérelmei.” Ezzel összefüggésben a kormányszóvivő megjegyezte: a magyar kormány romaintegrációs lépéseit az Európai Unió - többek közt az Európai Bizottság és Viviane Reding - mellett Kanada is elismeri.
Giró – Szász András szólt arról is, hogy a kanadai integrációs miniszter Pintér Sándornak írt levelében elismerte, hogy a magyar romaintegrációs lépések kiemelkedőek, „és kanadai belügy miatt folytatják ezt a kampányt”.
„Az egészségügyben és az oktatásban sem lehet kevesebb a dolgozók bére”
Az iskolák állami fenntartását érintő kérdésre válaszolva Lázár János leszögezte: január 3-án minden magyar pedagógus megkapta a fizetését. A Klebersberg Intézményfenntartó felmérése alapján kiderült, hogy a pedagógusok 53 százaléka részesül béren kívüli juttatásban. Ezzel összefüggésben az államtitkár kiemelte: a kormánynak természetesen az lesz a döntése, hogy akik korábban ilyen juttatásban részesültek, azokat kár ne érje. „A kormány célja világos: az egészségügyben és az oktatásban sem lehet kevesebb a dolgozók bére az intézményátvételeket követően” – hangsúlyozta Lázár János.
Hibás döntést hoztak a képviselőtestületek
Az év végi önkormányzati jutalmakat érintő felvetésre reagálva a Miniszterelnökséget vezető államtitkár elmondta: jelentős adósságállománnyal rendelkezik a települések 90-95 százaléka, ilyen környezetben igazságtalan, ha egy polgármester jutalmat vesz fel, hibás döntést hoztak a képviselőtestületek, még akkor is, hogyha a kormány ez ellen nem tehet semmit sem. Ezért Lázár János azt kéri a városvezetőktől, hogy a felvett összeget közcélra ajánlják fel. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy a kormányzati szektorban a jutalmak kifizetését megtiltotta a miniszterelnök még decemberben.
Az energiafüggőség csökkentése a cél
Az E.On gáztározó-kapacitásainak megvásárlását érintő felvetésre Giró – Szász András válaszában rámutatott: a tranzakció egyértelmű célja, hogy csökkentse Magyarország energiafüggőségét. Hozzátette: a szerződés aláírását követően minősítik a felek, hogy annak mely részei nyilvánosak.