Navracsics: Fegyelmezett költségvetési politikát viszünk végig
A Fidesznek és a kormánynak is fel kell készülnie az MSZP-s gyűlöletkampányra, amelyet Ron Werber irányít - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.
Dátum: 2013-01-17 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:40:59.054574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap csütörtöki számában megjelent interjú szerint a kormánynak és a nagyobbik kormánypártnak minden egyes megnyilvánulásában hangsúlyoznia kell, hogy 2002-ben rendezett állapotban adták át az országot, 2010-ben viszont "egy csőd szélén tántorgó, legyengített állam" vezetését vették vissza. A tárcavezető szerint stabil parlamenti többséget tudtak adni a kormányzati politikai végig viteléhez és a továbbiakban is ezt tudják nyújtani, így a 2014-es voksolás kérdése az lesz, hogy az emberek ezt választják-e, vagy engednek a "felkorbácsolt indulatoknak".
Navracsics Tibor kitért arra is, hogy a rezsicsökkentés nem osztogatás, hanem társadalmilag indokolt lépés; a cél, hogy Magyarországot a rezsiköltségek átlagbérhez mért arányát visszatérítsék az európai átlaghoz.
A miniszterelnök-helyettes reagált azokra a sajtóhírekre is, miszerint nemsokára külügyminiszter lehet. Mint mondta, hivatalosan senki nem kérte fel semmilyen posztra; szeretné azt a munkát befejezni, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban elkezdett.