Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NFM: már üzemel a rezsicsökkentés zöld szám

A Magyar Energia Hivatal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felkérésére 2013. január 15-étől üzemelteti a rezsicsökkentés zöld számot. Az ingyenesen elérhető 06 80 205 386 információs vonalon szakértők fogadják a hívásokat hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra, pénteken 8 és 14 óra között.


Dátum: 2013-01-17 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:41:06.696362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Energia Hivatal szakértői a zöld számon a rezsicsökkentéssel kapcsolatos általános kérdésekben adnak tájékoztatást. Az alaposabb áttekintést igénylő felvetéseket a telefonos ügyintézők írásban rögzítik, és három napon belül megválaszolják az érdeklődők részére.

A konkrét fogyasztói panaszok kezelését az adott szolgáltató és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság végzi. A lakossági földgáz-, áram- és távhőárak tízszázalékos csökkentése elsőként a januári fogyasztást összegző számlákban jelentkezik. Előfordulhat, hogy az idei év első számlája még decemberi időszakra eső fogyasztást is tartalmaz, de a január elseje utáni energiafogyasztást már minden esetben a csökkentett díjakkal számlázzák a szolgáltatók.

A várhatóan leggyakrabban felmerülő kérdésekre összeállított válaszok a Magyar Energia Hivatal honlapján is olvashatók (http://www.eh.gov.hu/gcpdocs/42/rezsicsokkentes_kerdesek_valaszokv2.pdf).

Kapcsolódó elemek