Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikeres kapcsolatépítés az arab országokkal

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint ugyan a 2010-es kormányváltás után az új kormánynak rendkívül nagy hátrányt kellett ledolgoznia, de nagy sikereket értek el a bizalom megteremtésében és a kapcsolatépítésben az arab országokkal.


Dátum: 2013-01-17 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:41:09.067683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kifejtette: ez egy külpolitikai és külgazdasági stratégia, amely négy pilléren alapul: a kapcsolatépítésen Kínával és a Távol-Kelet országaival - ami a várakozások szerint az ottani politikai vezetőváltások után ismét felgyorsul -, a FÁK országaival és a kaukázusi köztársaságokkal, mert Magyarország kínálati struktúrája és ezen államok kereslete jól fedi egymást. Fontos partnerek a Nyugat-Balkán országai, továbbá az arab világ - mondta, hozzátéve, hogy a legnagyobb erőfeszítésekre az arab országok esetében volt szükség a kapcsolatok újjáépítéséhez.

Az államtitkár szerint az arab országokkal folytatott együttműködés fő területei az infrastrukturális fejlesztések, a mezőgazdaság és a kutatás-fejlesztés lehetnek. Az utóbbi időben több arab ország nemzeti fejlesztési tervet dolgozott ki, és ezek megvalósításában vehetne részt a magyar építőipar - közölte, hozzáfűzve: természetesen más országok vállalatai is versengenek ezekért a lehetőségekért. A kutatás-fejlesztési lehetőségekkel kapcsolatban is úgy fogalmazott, hogy az ilyen jellegű együttműködésekért nagy a verseny a közép-európai országok között.

Kitért arra is, hogy ha segítik a kis- és közepes vállalkozások érvényesülését a külpiacokon, az komoly forrása lehet a gazdaság növekedésének a jövőben. Ezért hozzák létre a kereskedőházi rendszert, amely azokon a keleti piacokon támogathatja ezeket a cégeket, ahol magas a növekedés. Így a kis- és közepes vállalkozások is megjelenhetnek versenyképes termékekkel és szolgáltatásokkal - mutatott rá. A kapcsolatépítés további eszközeiként említette a gazdasági vegyes bizottságok üléseit és a kétoldalú gazdasági egyezmények megkötését. Ugyancsak az export növelését segíthetik - magyarázta - a magas szintű állami látogatások.

Parragh László, az MKIK elnöke is azt hangsúlyozta köszöntőjében, hogy a magyar kivitel nagy része az EU-ba irányul, de mivel jelenleg nem jó a gazdasági helyzet Európában, fontos érdeke Magyarországnak, hogy új piacokat találjon. Az arab országok alkalmas kitörési pontot jelenthetnek - vélekedett. Hozzáfűzte, ezek az országok stratégiai partnerei lehetnek Magyarországnak.

Az MKIK magyar-arab tagozata az ülésen megvitatta idei programtervét is, amelyben egyebek mellett katari és kuvaiti utazás, szaúd-arábiai üzleti delegáció fogadása és iraki látogatás szerepel.

Kapcsolódó elemek