Pósán: Bajnai egész mozgalmát a politikai bizonytalanság jellemzi
A Fidesz debreceni szervezete felháborítónak és cinikusnak tartja, hogy Bajnai Gordon éppen Hajdú-Bihar megyében és Debrecenben tart fórumot, ahol korábbi Hajdú-bétes, libás tevékenysége emberéleteket követelt, családokat nyomorított meg és tett földönfutóvá - olvasható abban a közleményben, amelyet Pósán László országgyűlési képviselő, a Fidesz debreceni elnöke jutatott el csütörtök este az MTI-hez azt követően, hogy Bajnai Gordon sajtótájékoztatót, majd fórumot tartott csütörtökön Debrecenben.
Dátum: 2013-01-18 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188076
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:41:14.889921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pósán László emlékeztetett arra, hogy Bajnai Gordon mindezt elrendezte egy vállrándítással: "Nem értettünk hozzá".
Most ugyan miért is lenne hozzáértőbb? - tette fel a kérdést Pósán László, aki szerint Bajnai egész mozgalmát a politikai bizonytalanság jellemzi, alkotmánytervezetét mástól vette, plagizálta.
"Ahogyan korábban, úgy most is a nagytőke oldalán áll. Amíg a Fidesz igyekszik egyre feljebb tornázni a minimálbért, Bajnai Gordon harmadával csökkentené azt. A Hajdúság és Bihar népe szeretne megélni, boldogulni, és nem akar hozzá nem értő milliomosok áldozatává válni" - közölte Pósán László.