Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gíró-Szász: A tisztesség ezt kívánja

Az 1970 és 2010 közötti negyven évben az államadósság kétszeresének megfelelő mozgótőke hagyta el Magyarországot, a kormány pedig szeretné megakadályozni a jövőben a tőke magyarországi adórendszerből való kivonását - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Az este című műsorában csütörtökön.


Dátum: 2013-01-18 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:41:15.257233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Giro-Szász András az m1 Este című műsorában

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán jelentette be, hogy a kormány visszamenőlegesen átlagosan mintegy 35 százalékos forrásadót vet ki az adóelkerülési céllal külföldre kivitt pénzekre.

Giró-Szász András csütörtökön emlékeztetetett arra, hogy 2011-ben indult az adóamnesztia, amely a tőke repatriálást volt hivatott szolgálni, és amelynek keretében 2012 novemberének végéig 67 milliárd forintot utaltak vissza Magyarországra. Hozzáfűzte, hogy december 31-ig volt lehetőség a pénzek hazahozatalára, így a 67 milliárdnál magasabb lehet a végösszeg.

A kormányszóvivő kifejtette: "A tisztesség úgy kívánja, hogy aki igénybe veszi egy állam szolgáltatásait, használja az infrastruktúráját, az egészségügyét, az oktatási intézményeit (...), akkor az az adójával járuljon hozzá ennek a fenntartásához".

Becslések szerint 1000 milliárd forintnyi magyar eredetű vagyon lehet svájci bankszámlákon, míg egy tavalyi becslés szerint 275-320 milliárd forint hagyta el Magyarországot egy év alatt - hívta fel a figyelmet Giró-Szász András. Emlékeztetett arra, hogy az Observer tavaly állított össze egy tanulmányt azokról az országokról, amelyekben a legmagasabb az ilyen típusú pénzkiáramlás, és Magyarország is a listán volt.

A kormányszóvivő ugyancsak az Observer adataira hivatkozva kiemelte, hogy az 1970 és 2010 közötti 40 évben összesen 242 milliárd amerikai dollár értékű mozgó tőke hagyta el Magyarországot, amely a magyar államadósság kétszerese.

Giró-Szász András szólt arról is, hogy az elmúlt két évben Ausztria, Nagy-Britannia és Németország is kormányközi megállapodásokat kötött a svájci kormánnyal, amelyek alapján "ezek az országok is hasonló elvárásokat és eredményeket fogalmaztak meg".

Ezen szerződések alapján az a gyakorlat alakult ki, hogy a Svájcban számlával rendelkező ügyfél forrásadót fizet a svájci kormánynak, amely a kiinduló államnak egyben átutalja ezt az összeget anélkül, hogy felfedné a számlatulajdonos személyét. Ausztria esetében 15 és 38 százalék között, Nagy-Britanniában és Németországban pedig 20 és 40 százalék között mozog az adó - jelezte.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 534, 'source_type': 'media', 'source_id': 9832, 'target_type': 'article', 'target_id': 124195, 'relation_type': 'describes'}