Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négymilliárd a továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatására

Tovább erősödik az oktatási esélyegyenlőségi háló négymilliárd forint a továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatására Várhatóan több ezer hátrányos helyzetű fiatalnak nyílik lehetősége a felsőoktatásba jutnia egy négymilliárd forintos keretösszeggel kiírt pályázatnak köszönhetően – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere január 18-án a II. Nemzeti Köznevelési Konferencián.


Dátum: 2013-01-18 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:41:21.224165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A program a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű, középfokú közoktatási intézményben tanuló fiatalok közoktatásban való benntartását, iskolai sikerességének elősegítését, és a felsőoktatási képzésbe való bejutásának támogatását tűzi ki célul. Az Új Széchenyi Terv keretében elindított pályázaton szakiskolák, gimnáziumok, szakközépiskolák, diákotthonok és kollégiumok, valamint fenntartóik indulhatnak. A projekt a középfokú intézmények fejlesztésén keresztül hozzásegíti a tanulókat a középfokú végzettség megszerzéséhez és a továbbtanuláshoz. A pályázat valódi lehetőséget nyújt a felsőoktatásba való bekerülésre például oly módon, hogy a felsőoktatási intézményekkel teremtett közvetlen kapcsolat révén ösztönzi a továbbtanulásra a diákokat. A programmal azoknak nyújtanak segítséget többek között főiskolás mentorok bevonásával, akik nem rendelkeznek elegendő szülői háttértámogatással.

A fiatalok egyéni fejlesztést kaphatnak, megismerkedhetnek diplomát szerzett roma fiatalokkal, roma szakkollégiumok tagjaival, vagy olyanokkal, akik már elhelyezkedtek a munka világában, de lehetőségük lesz egyéni előkészítőre, mentoruk segítségével korrepetálásra járni. A nyertes pályázók felvehetik a kapcsolatot más intézményekkel (nyílt nap szervezése), hálózatot hozhatnak létre, így a szakemberek a jó gyakorlatokról is konzultálhatnak, megismerhetik és átvehetik egymástól a már bevált módszereket. A támogatott pályázatok várható száma maximum 175, így a programban részt vevő tanulóké maximum 8050 fő. A pályázatok benyújtására 2013. február 22. és március 22. között van lehetőség.

A pályázat a kormány által teremtett egymásba kapcsolódó, több szinten összeérő programokból létrejött esélyegyenlőségi hálót erősíti. A hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok esélyeit javító programok a koragyerekkori fejlesztéstől a szakkollégiumi hálózatig minden korcsoport rendelkezésére állnak. A kormány a költségvetésből támogatja a Biztos Kezdet Gyerekházakat és az Integrációs Pedagógiai Rendszer segítségével az óvodákat és iskolákat, valamint az Új Széchenyi Terv keretében kiírt pályázatokkal segíti a tanodákat. Ezek az intézmények valamint a valóban tanulásra ösztönző ösztöndíjak és a mentorálás együttesen segítik a hátrányos helyzetű fiatalokat, hogy bejussanak a felsőoktatás rendszerébe. A pályázatról bővebb információ a http://www.nfu.hu/doc/3848 és a http://www.nfu.hu/doc/3849 oldalon található.

Kapcsolódó elemek