Átadták a Családbarát munkahely-elismeréseket
Huszonhárom pályázat nyerte el kilencven indulóból a 2012. évi Családbarát munkahely-címet. Az elismeréséket hétfőn adták át Budapesten.
Dátum: 2013-01-21 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:41:36.859370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta a nemzet alapját jelentő család fontosságát, és fontosnak nevezte, hogy a vállalkozások figyelmet fordítsanak a munkavállalók, a családok helyzetére is.
A Családbarát munkahely-pályázatot 2000 óta hirdetik meg évente. 2011-től pedig megújult formában és újragondolt tartalommal az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága a cím odaítélésével a családbarát módon működő kis-, közép- és nagyvállalatokat, költségvetési szervezeteket díjazza.