Az MSZP álljon neki törleszteni az embereknek okozott károkat!
Itt lenne az ideje, hogy az MSZP nekiálljon törleszteni a magyar embereknek okozott károkat, ahelyett, hogy milliókat költ gyűlölködő óriásplakát-kampányra - írta közleményében Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport vezetője.
Dátum: 2013-01-21 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188141
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:41:38.686770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tAz MSZP – Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezetésével - 2010-re a magyar családok rezsiterhelését duplájára növelte, a rezsiárakat elviselhetetlenné tette, adósságspirálba sodorta családok ezreit. Kiárusították a magyar energiaellátást, ezzel - zsíros üzletekért cserébe - totálisan magára hagyták és kiszolgáltatták a magyar embereket. Ennek az eredménye az, hogy a magyar családok az elmúlt évek során rezsihátralékot halmoztak fel. A szocialistákat kormányzásuk alatt soha nem érdekelte, hogy az emberek hogyan tudják kifizetni a számláikat, soha nem érdekelte, hogy a folyamatos rezsiemelések milyen kilátástalan helyzetbe hozzák az embereket.', 'A jelenlegi kormány első intézkedései között volt a rezsi befagyasztása, a több gyermekes családokat illető kedvezmények bevezetése, és idén a rendszerváltás óra először - kormányzati beavatkozásra - nem rezsiemelés, hanem rezsicsökkentés zajlik - fogalmaz Németh Szilárd.
\xa0']