Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferenc gratulált Teller Edének

Mádl Ferenc köztársasági elnök táviratban gratulált Teller Edének az Egyesült Államok elnökétől kapott magas kitüntetéséhez - közölte az államfő hivatalának sajtóirodája szombaton az MTI-vel.


Dátum: 2003-07-26 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:16.163016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Valamennyi honfitársam nevében szívből gratulálok abból az alkalomból, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozta Önnek" - írta Mádl Ferenc a 95 esztendős fizikus professzornak. A köztársasági elnök hozzátette: mindig különös öröm, ha egy magyar tudós olyan elismerésben részesül, amelyet az egész világ nagyra becsül.

"Az Ön élete, tudományos munkássága példa arra, hogy hittel, a tudomány iránti alázattal és elkötelezettséggel a tudás az emberiség és a fejlődés javára fordítható" - fogalmazott táviratában az államfő.

George Bush szerdán nyújtotta át az elnöki érdemrendeket Washingtonban. A Fehér Házban tartott ünnepségen a Budapesten született, ma az egyesült államokbeli Stanfordban élő Teller Ede nevében lánya vette át az elismerést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek