Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megállapodást írt alá Balog Zoltán és a pedagógus-sztrájkbizottság

Megállapodást írt alá a pedagógus-szakszervezetek sztrájkbizottságával a kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a tárca oktatási államtitkársága nevében Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden Budapesten.


Dátum: 2013-01-22 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:41:45.126885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dokumentumot ellátta kézjegyével a sztrájkbizottság részéről Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Somogyi László, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke és Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképző Szakszervezet elnöke.

Balog Zoltán az aláíráshoz kapcsolódó sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a szerződés azért jelentős, mert a szakszervezetek vállalták a kormánnyal a partneri szerepet, "beszállnak a csónakba, a Klebelsberg nevezetű hajó pedig az iskolák állami fenntartásba vétele felé halad." Ez azt szolgálja, hogy a gyermekek és a pedagógusok jobb helyzetbe kerüljenek azzal, hogy emelkedik az oktatás színvonala, és a pedagógusok biztonságosabban tudják a szakmai pályafutásukat tervezni.

Kapcsolódó elemek