Lettországban tárgyal Budai Gyula
A földügyi szabályozás részleteiről tárgyal Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Lettországban kedden és szerdán; a magyar és a lett agrártárca a földforgalmi moratórium 2014. május 1-jei lejártára készülve igyekszik kialakítani az országaik számára lehető legelőnyösebb földügyi szabályozást - közölte a szaktárca az MTI-vel.
Dátum: 2013-01-22 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:41:45.765871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint Budai Gyula látogatása alkalmával a földalap működésére koncentrálva megbeszélést folytat Edvards Smiltens parlamenti titkárral, Aivars Lapins helyettes államtitkárral, Rigonda Lerhe helyettes államtitkárral, valamint Valmeira polgármesterével is találkozik. Emellett mezőgazdasági üzemet, tanulmány-gazdaságot is megtekint.
Budai Gyula és Edvards Smiltens december 4-én, Budapesten tárgyaltak. A lett szakértők megismerhették a mező-, és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat koncepciójának és eszközrendszerének részleteit. Budai Gyula akkor elmondta, hogy a magyar kormány számára elsődleges fontosságú terület a földforgalom szabályozása, mivel a termőföld nemzeti kincs, amely korlátozottan áll rendelkezésre.