Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

II. világháborús emlékművet avattak Vérteskozmánál

A Vértesben 1945 januárjában hősi halált halt magyar honvédeknek állítottak emléket Vérteskozmánál kedden.


Dátum: 2013-01-22 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:41:47.834755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ma már szabadon lehet emlékezni és emléket állítani, így kerültek méltó fejfák a Don-kanyarban elesettek sírjai fölé vagy állítottak kereszteket a Gulág fogolytáboraiban odaveszett honfitársaink emlékezetére - mondta. Semjén Zsolt köszönet mondott mindenkinek, aki a múlt feltárásán munkálkodik és fontosnak tartja, hogy az utókor elé igazi példaképeket állíthassunk.

A megemlékezésen elhangzott, hogy a második világháború magyarországi hadszínterein kevés harctér volt, ahol a Magyar Királyi Honvédség alakulatai eredményes harcot folytattak a megszálló szovjet hadsereg ellen. A Vértesben az első huszárhadosztály mint az egyetlen magyar lovas seregtest több mint két hónapig tartotta állásait a túlerőben lévő ellenséggel szemben 1945 elején.

A hadosztály harctevékenységeit többnyire a túlerő által visszaszorított vagy az ellentámadó német kötelék tehermentesítése céljából hajtotta végre. Először a Vértes hegység nyugati részén foglaltak el védőállásokat, majd a Székesfehérvár és a Balaton között végrehajtott sikeres német előretörés (Konrad III.-as hadművelet) során a keleti részt is elfoglalták. Jórészt közelharc folyt: szuronnyal, rohamkéssel és kézigránáttal vették fel a küzdelmet a szívósan védekező szovjet erőkkel.

Kapcsolódó elemek