Az MSZP-nek dolgozik a titkosszolgálat
Tóth András, Medgyessy titkosszolgálatokat felügyelő államtitkára egy "közvetítő révén" találkozott Kulcsár Attilával. Ugyanennek a közvetítőnek a köreiből említették, hogy Áder János találkozott Kulcsár Attilával. Így tudta meg az MSZP az esetet - derül ki D-209 titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárának a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjújából.
Dátum: 2003-07-26 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:16.835747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az interjúban Tóth András elismeri, hogy az ő - azaz a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár - vagy a titkosszolgálatokkal/vele kapcsolatban álló közvetítő kör információi jutottak el az MSZP-hez Áder János és Kulcsár Attila találkozásáról. (Azért bizonytalankodunk a megfogalmazásban, mert Tóth - szocialista szokás szerint - igyekezett kétértelműen fogalmazni.)
Amint ez a cikkünkben képként szereplő interjúrészletből kiderül, szocialista módra még ugyanezen a bekezdésen belül alkalmat talál az államtitkár arra is, hogy a Fideszt és "egy napilapot" operatív eszközök bevetésével vádoljon meg. Tóth súlyos állításai ezek.
Igaz a mondás: csak a labdán van bőr
Ám ettől nem sül le a bőr az arcáról annak a szocialistának, aki - kapcsolódó anyagunkban emlékeztetjük rá - jogerősen vesztett pert az Ezüsthajó Kft. ellen, mivel valótlanságot állított róla. Ezek alapján elképzelhető, hogy beiktatása előtt is volt fogalma a titkosszolgálatokat irányító államtitkárnak arról, miképp is kell titkosszolgálati módszerekkel lejáratni valakit vagy valakiket.
"Érdekes összejátszás tapasztalható" - ezt a címet adta a Magyar Hírlap az interjúnak. Majdnem igazuk volt - de ez több mint érdekes: félelmetes.
Magyarországnak van határa, a pofátlanságnak nincs
Guiness-rekordok könyvébe való a szocialisták sárdobálásos figyelemlterelő hadművelete. Az az igyekezet, mellyel a legfelső szocialista politikai köröket is elérő (Kovács László, Medgyessy Péter, László Csaba, Draskovics Tibor, a titokzatos Britton) svindliket, tőzsdei manipulációkat, brókergate-eket módszeresen - a magyarországi média együttműködésével és legnagyobb dicsőségére - a Fidesz nyakába varrja.
Emlékezetes, Katona Béla július 10-én arra utalt, hogy Áder János találkozott Kulcsár Attilával. Áder János válaszából kiderült: az inkriminált Kulcsár Attila fölkereste őt, ahol elmondta, óriási botrány lesz kibontakozóban, mely Medgyessy Péterig, Draskovics Tiborig és László Csabáig ér. A Fidesz frakcióvezetője bizonyítékokat kért tőle, ám a bróker ilyesmivel nem tudott szolgálni. Áder János válasza erre az volt: ha nincs bizonyíték, ezekkel az információkkal a politika nem tud vele mit kezdeni.
Lendvai Ildikós hasonlat, hogy a szocialisták is értsék Áder Jánost
Vegyük például azt a lehetőséget, miszerint holnap valaki azzal csöngetne be a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetőjéhez hogy Lendvai Ildikó kisfiúkat ront meg. Vajon kiállhatna-e ezzel Áder János a nyilvánosság elé? Hát bizony nem. Sőt, még fel sem jelentené az említettet, mert semmi bizonyítéka nem lenne, csupán szóbeszéd, amit L. I. egy esetleges haragosa terjesztene. Az ilyesmi egyébként is a feljelentésügyi államtitkár szokása. Kulturált politikus hasonló szóbeszéd kapcsán - ahogy ezt a frakcióvezető a Kulcsárral való találkozás után is tette - nemhogy feljelentést nem tenne, a nyilvánosság elé nem állna: meg sem szólalna.
Ez nyilván furcsa a szocialistáknak. Az Országimázs Központ, a Millenáris, az Ezüsthajó Kft., a Happy End Kft. és más cégek, ezek munkatársainak tönkretételében, megalázásában a Fidesz vezető politikusainak besározásában nem volt gond a szocialistáknak a szóbeszédre alapozott vádaskodások sora. És akkor még nem szóltunk a fent említett üvegszemügyi és feljelentésügyi államtitkár beismerő vallomásáról. Eszerint Keller a PSZÁF vezetőjéről ő maga gyűjtött adatokat egy jelentéshez úgy, hogy fogadta a felügyelet egykori munkatársait, akik volt főnökükről meséltek neki.
Vajon hogy tudnak a szocialisták gyermekeik szemébe nézni?
Érdemes Áder János kabinetfőnöke gondolatait is felidézni, akit Gy. Németh Erzsébet szintén megvádolt az ügyben. Gyarmati László a HírTv-ben utalt arra, hogy Gy Németh Erzsébetnek is van családja, vannak gyermekei, és ezek szemébe úgy kell belenéznie a szocialista politikusnak, hogy tudja: nem mondott igazat.
fidesz.hu