Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Káel Bánk bánjával kezdődött a 29. Filmművészeti Nyári Egyetem

Az elmúlt egy év magyar filmtermésének legjavát, összesen 29 alkotás mutatnak be a 29. Filmművészeti Nyári Egyetem programja során, amely szombaton nyílt meg a rendezvény hagyományos helyszínén Egerben.


Dátum: 2003-07-26 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:17.142003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ünnepélyes megnyitót követően Káel Csaba Bánk bán című alkotásával kezdődött meg a filmvetítések sora; a továbbiakban a 34. Magyar Filmszemle, illetve a Kistérségi és Kisközösségi Televíziók IV. Filmszemléjének díjnyertes alkotásai kerülnek vászonra.

A nyári egyetem mintegy 40 francia, német és osztrák hallgatója, illetve az érdeklődők a vetítéseket követően találkozhatnak a filmek rendezőivel, az operatőrökkel és színészekkel.

Ugyancsak a fesztivál keretében rendezik meg július 30-án és 31-én a Mozgóképek és médiaismeret a magyar közoktatásban című szakmai konferenciát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek