Kisbéri ménes: ez megalapította, az megszüntette, ma felélesztik
A történelmi értékek őrzése és tisztelete, valamint a hagyományok ápolása az utókor szép és nemes feladata - hangsúlyozta a 150 éve alapított kisbéri ménes jubileumi ünnepségén szombaton a város polgármestere. Udvardi Erzsébet emlékeztetett arra, hogy a katonai ménest Batthyány Kázmérnak, Kossuth Lajos külügyminiszterének elkobzott birtokán alapította meg 1853-ban Ritter Ferenc tábornok, Ferenc József császár parancsára, 1961-ben megszüntették, és manapság magángazdaságok kezdik feléleszteni a hagyományt.
Dátum: 2003-07-26 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:17.437336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: a Habsburg-udvar és Kisbér akkori együttműködése példát szolgáltathat a mai európai uniós törekvéseink gyakorlatához és eszmeiségéhez. "Az osztrák hadseregnek szüksége volt a kisbéri ménesre, de a fejlesztéseket úgy valósította meg, hogy attól virágzásnak indult a település és környéke" - jelentette ki a polgármester. Felidézte azt is, hogy az istállókban olyan kiváló lovak nevelkedtek és szereztek világhírnevet a településnek, mint Kincsem, Kisbér és Imperiál.
Elmondta továbbá: a ménest a rövidlátó politika 1961-ben megszüntette, de a hagyományokat egyre több magángazdaság ápolja a térségben.
Udvardi Erzsébet bejelentette: a város képviselőtestülete díszpolgári címet ítélt oda a ménes utolsó, 1954 és 1961 között igen eredményesen tevékenykedett vezetőjének, Rádoki Józsefnek és a kitüntetést át is adta neki.
"Kisbér a XXI. században is ápolja és hirdesse a világhírű magyar lótenyésztés sikereit" - fogalmazta meg az ünnepségen a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetségének elnöke. Balázs Péter hangsúlyozta: a megújult szövetség a közelmúltban lerakta az alapjait egy modern, az Európai Unióba illeszkedő új, nemzeti lovas programnak, amelynek mottója hagyomány és minőség. A jubileumi ünnepségsorozat mintegy száz programmal kezdődött meg kedden és vasárnap zárul Kisbéren.
MTI - fidesz.hu