Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fejlesztik Kecskemét elővárosi közlekedését

A város gazdasági fejlődése azzal jár, hogy a munkavállalók egyre távolabbról járnak be, ezért szükséges Kecskemét elővárosi közlekedésének a fejlesztése - közölte a megyeszékhely fideszes polgármestere szerdán a városházán tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2013-01-23 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:42:00.672115, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tZombor Gábor azt mondta, a térség közlekedésének fejlesztése összefügg azzal a kormányzati döntéssel, mely Kecskemétet és annak környékét kiemelt járműipari központként határozta meg.

\xa0\xa0\xa0

Hangsúlyozta: a fejlesztés legfontosabb célja az, hogy a város 50-60 kilométeres sugarú térsége részesüljön abból a gazdasági fejlődésből, amely a Bács-Kiskun megyei városban megvalósul.

\xa0\xa0\xa0

A településen létesülő új munkahelyek teszik szükségessé azt, hogy az egyre növekvő számú munkavállaló számára a mobilitást biztosítani lehessen a térségben - fogalmazott a polgármester.

\xa0\xa0\xa0

Zombor Gábor emlékeztetett arra, hogy az intermodális (gyalogos-, közúti és vasúti forgalmat is lebonyolító) pályaudvar kialakítását, valamint az ahhoz kapcsolódó közösségi közlekedés fejlesztését a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította. A tervek elkészítésére, valamint az engedélyeztetési eljárásokra a város 1,5 milliárd forintot nyert.', 'Ismertette: a fejlesztést előkészítő tanulmány kibővítésére újabb 120 millió forintot nyert a város, melyből elsősorban annak a felmérése és tervezése készül el, hogy milyen kötöttpályás közlekedési formát lehetne gazdaságosan kidolgozni, megvalósítani és működtetni Kecskeméten.

\xa0\xa0\xa0

Püski Ottó, a tervezést, a felméréseket és a vizsgálatokat végző Utiber Kft. tervezőmérnöke elmondta, hogy Kecskeméten és térségében három nagy közlekedési tanulmány előkészítése folyik: a belvárosi forgalom javítása, a térségi közlekedés javítása mellett az elővárosi közlekedés fejlesztése érdekében.

\xa0\xa0\xa0

Március végére kell a végleges magvalósíthatósági tanulmányt leszállítanunk - tette hozzá a tervezőmérnök.

\xa0\xa0\xa0

Beszámolt arról, hogy az elővárosi közlekedés javítása az 52-es út Soltig terjedő szakaszának a felújítását és négy forgalmi sávúra történő szélesítését, a Kecskemétet Tiszakécskén keresztül Szolnokkal összekötő vasútvonal fejlesztését, valamint a városon belül a déli iparterület alternatív elérését jelenti.

\xa0\xa0\xa0

Zombor Gábor az MTI-nek elmondta: a kötöttpályás közlekedés - villamos, vonat, trolibusz és autóbusz - lehetőségei közül, a városban a nem, vagy alig használt vasútvonalakat ismételt bekapcsolásának, vagy buszok zárt sávban történő közlekedtetésének van a legnagyobb valószínűsége.']

Kapcsolódó elemek