"A szocialisták inkább saját házuk táján söprögessenek"
Gúr Nándor mai valótlan állításaival ellentétben a szabolcsi régióban az elmúlt két és fél év során javult a foglalkoztatás mértéke, amely elsősorban a közmunkaprogramnak köszönhető – olvasható a Fidesz-frakció szerdai közleményében.
Dátum: 2013-01-23 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:42:07.016436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Míg a térség az MSZP-kormányzás alkalmatlanságának köszönhetően a segélyezés, az uzsorázás, a fosztogatás, a törvényen kívüliség, az életen át tartó munkanélküliség és a „lesajnálás” földje volt, addig ma a térség lakosai kiemelt kormányzati támogatást kapnak az előrelépéshez: vállalkozások indítása és segélyen tengődés helyett tisztességes munkalehetőségek, valamint szakmai képzések segítik őket.
Ma - szemben a baloldali kormányzással - az uzsorások börtönbe kerülnek, a gyermekek iskolába járnak, a dolgozni tudó és akaró emberek pedig segítséget kapnak. A szocialisták inkább saját házuk táján söprögessenek ahelyett, hogy kényszerképzeteikkel „gazdagítják” a magyar médiát – zárul a közlemény.