Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Árfolyamgát: az NGM megvizsgálja Szász Károly felvetését

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megvizsgálja az árfolyamgát többéves meghosszabbításra vonatkozó felvetést - tudatta a tárca.


Dátum: 2013-01-23 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188233
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:42:11.382706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke a múlt héten a Heti Válasznak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: mivel a devizahitelek hátralévő átlagos futamideje 11-12 év, és az árfolyamgát öt évre nyújt védettséget, "lehetővé tennénk, hogy a következő hét évben bárki bármikor beléphessen". Az MTI-nek a tárca véleményét firtató kérdésére az NGM szerdán annyit válaszolt: "a Nemzetgazdasági Minisztérium megvizsgálja a felvetést". Egy nappal korábban a Magyar Bankszövetség is azt jelezte: az árfolyamgáttal kapcsolatos változtatási javaslat esetén készen áll arra, hogy megvizsgálja annak költségeit, megvalósíthatóságát. A szövetség kommunikációs vezetője hangsúlyozta: a bankszektor fontosnak tartja, hogy a hitel-visszafizetési problémákkal szembesülő ügyfeleknek szervezett és szabályozott módon segítséget tudjon nyújtani.

Korábban a Fidesz is helyeselte a PSZÁF felvetését az árfolyamgát meghosszabbításának lehetőségéről. Azzal ugyanis még több devizahiteles család szociális biztonsága erősödhetne - fogalmazott a múlt pénteken a kormánypárt kommunikációs igazgatója.

Kapcsolódó elemek