Kétmilliárdos ingatlanberuházás indul újra Győrben
Kétmilliárd forintos ingatlanberuházás indul újra Győrben - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Fekete Dávid (Fidesz-KDNP), a város alpolgármestere és Ádány Tamás, az OTP Ingatlan Zrt. vezérigazgatója.
Dátum: 2013-01-24 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:42:14.872936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közölték: a 2006-ban elkezdett, majd két évvel később a beruházó forráshiányára hivatkozva leállított Dália Palota-projekt eredményeként 206, most félkész lakást adhatnak át hónapokon belül Győr Révfalu városrészében. További fél-egymilliárd forintot fordít a fővállalkozó, az OTP Ingatlan Zrt. a környezet rendezésére, fejlesztésére, a város pedig külön forrásokat szerepeltet kidolgozás alatt álló 2013-as költségvetésében a környék útjainak fejlesztésére.
Fekete Dávid elmondta: városképi szempontból és a környéken élők komfortérzetének növelése miatt is fontosnak tartják, hogy befejeződjön a projekt, de a folytatás mutatja azt is, hogy felfutóban van a város ingatlanpiaca.
Ádány Tamás arról beszélt: a 60-70 százalékos készültségben lévő komplexum lakásait március közepén kezdik értékesíteni, a műszaki átadás októberre várható. A többségében 55-75 négyzetméteres lakások négyzetméterárai "erősen szórni fognak", de átlagosan 300-350 ezer forint között lesznek. Hozzátette: az amúgy a válság miatt nehézségekkel küzdő ingatlanpiacon előnyt jelentett, hogy egyre többen keresik Győrben a boldogulásukat, nekik pedig lakásra van szükségük.