Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kocsis: Engem a jutalom a közszférában elkerült

Ma délutánig kell a választókerületi elnököknek a pártigazgatónak jelentést küldeniük, amiben leírják, választókerületükben van-e olyan polgármester, aki kapott jutalmat - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Ma reggelben, csütörtökön.


Dátum: 2013-01-24 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:42:16.955600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kocsis Máté az m1 Ma reggel című műsorában

Kocsis Máté kifejtette: a polgármester jutalmáról a képviselőtestület dönt, s ha úgy látják, hogy a városvezető jól végzi munkáját, akkor megszavazhatják. Hozzátette: az általa vezetett kerületben sohasem hagyta napirendre vetetni az ilyen típusú indítványokat. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy nem vitatják a polgármesterek teljesítményét, de véleményük szerint a jelenlegi helyzetben - amikor az állam az önkormányzatok adósságának egy jelentős részét átvállalja -, úgy tisztességes, ha a közös munkából és terhekből mindenki részt vállal, és adott esetben jutalmát a köz boldogulására fordítja.

Kérdésre válaszolva a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta: Józsefvárosban 2002 és 2006 között a szocialista alpolgármesterek több tízmillió forint jutalmat vettek fel, míg a jelenlegi vezetés egy forintot sem. Ezzel összefüggésben, emlékeztetve a „2010-es választások hangulatát jelentősen befolyásoló szocialista jutalombotrányokra”, önmérsékletre intette az MSZP-s politikusokat.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1922, 'source_type': 'media', 'source_id': 9878, 'target_type': 'article', 'target_id': 124343, 'relation_type': 'describes'}