Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor Moszkvában tesz látogatást

Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin meghívására január 31-én egynapos munkalátogatásra Moszkvába utazik Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2013-01-24 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:42:18.898694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Oroszország Magyarország második legnagyobb, az Európai Unión kívüli országok között pedig az elsőszámú kereskedelmi partnere  - mondta az államtitkár. Az orosz gazdasági növekedés háromszázalékosnál nagyobb, idén Magyarországon is beindul a növekedés, így bőven van lehetőség a két ország közötti gazdasági együttműködés fejlesztésére - tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésére elsősorban a mezőgazdaság és az ipar területén van lehetőség, de természetesen energiaügyi kérdések is szóba kerülnek. Utóbbiak között említette az államtitkár a Déli Áramlat magyarországi szakasza építési, előkészítési munkáit, amelyek jól haladnak.

Mivel Magyarország komoly szerepet szeretne játszani a távol-keleti és kaukázusi áruk Európába juttatásában, - és ebben Oroszországnak kulcsszerepe van - a közlekedési kérdések is a jövő heti tárgyalások napirendjén szerepelnek - ismertette az államtitkár.

Kapcsolódó elemek