Milliárdos forráshoz jutott Ferencváros városrehabilitációja
Több mint 2,8 milliárd forintot kapott Ferencváros városrehabilitációs programjának folytatására az Új Széchenyi Terv keretében, a támogatási szerződést csütörtökön írta alá Bácskai János (Fidesz-KDNP), a főváros IX. kerületének polgármestere és Bozzay Péter, a Pro Régió Ügynökség ügyvezetője Budapesten.
Dátum: 2013-01-24 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:42:22.637473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár jelezte: a kormány szeretné bebizonyítani a budapesti közösségeknek, hogy minden jó kezdeményezésben partner, nemcsak a 4-es metró várhatóan jövő év márciusára elkészülő szakasza fogja a budapestiek életminőségét javítani, a kerületekben megvalósuló kezdeményezések közvetlenebbül járulnak hozzá a szociális életkörülmények javításához. Szólt arról is, hogy a 2013-2020-as finanszírozási ciklusban szeretnék, ha a közép-magyarországi régióban és Budapesten több pénzt költhetnének, mint az ezt megelőző időszakban.
Bácskai: Ferencvárosban több lakóház újult meg, mint az összes kerületben együttvéve
Bácskai János arról számolt be, hogy a kerületben a szegregációt szeretnék megszüntetni és otthonos környezetet létrehozni a programmal. Tájékoztatása szerint 1990-ben még 1100 komfort nélküli vagy félkomfortos lakás volt a városrészben, ezek száma ma már 200 alatt van.