Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bezárja mohácsi Vegeta-gyárát a Podravka?

Az üzleti gondokkal küzdő Podravka horvát élelmiszeripari vállalat komolyan fontolgatja, hogy becsukja lengyelországi Vegeta-gyárát és hasonló sorsra juthat a mohácsi Vegeta-gyár is - írta vasárnapi számában a Vecernji list című zágrábi újság.


Dátum: 2003-07-27 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:19.349699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legnagyobb példányszámú horvát napilap szerint a lengyelországi Kostrzyn vámszabad övezetében Stjepan Mesic horvát és Aleksandar Kwasniewski lengyel elnök jelenlétében három évvel ezelőtt nyitott gyárból a gépek egy részét már átszállították a szeptemberben induló kaproncai (Koprivnice) új gyárba és a következő lépés a foglalkoztatottak létszámcsökkentése lehet.

A lengyel- és a magyarországi Vegeta-gyár is akkor épült, amikor a gazdaságilag meglehetősen elszigetelt Horvátországnak nem volt még egyetlen kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodása sem a szomszédjaival és az ilyen megoldások logikusak voltak, ma azonban már más a helyzet és mind a kostrzyni, mind a mohácsi üzem jóformán fölöslegessé vált - írja a Vecernji list. Hozzáfűzi, hogy a lengyel piacon tavaly 13 százalékkal, 299 millió kunáról 259 millióra (9,635 milliárd forintra) csökkent a vegeta-eladás és az idén csökkenőben van a cseh és a szlovák piacon is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek