Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ezt a kérdésfelvetést minden civilizált embernek vissza kell utasítania!"

A szocialisták nem találnak elég fogást az intézményvezetők munkájában - amit még a baloldali szavazótábor kultúraszerető része is elismer - , ezért „hangulatot akarnak szítani magyar és magyar között, s azon érzelmeket kívánják táplálni”, amelyek miatt Mesterházy Kolozsváron elnézést kért az erdélyiektől – olvasható Kriza Ákos miskolci polgármester Mesterházy Attilának küldött levelében, amelyet a pénteki Magyar Hírlap tett közzé.


Dátum: 2013-01-25 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:42:26.976037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kriza Ákos levelében hangsúlyozza, nem mint politikai vetélytárshoz, hanem „mint ember az emberhez, mint magyar a magyarhoz, az emberi méltóság nevében” fordul Mesterházy Attilához. Mint írja, azért teszi ezt, mert miközben a szocialista politikus Kolozsváron elnézést kért az erdélyi magyaroktól a 2004. december 5-én tartott kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán tanúsított MSZP-s magatartásuk miatt, „addig Miskolcon párttársai listát készítettek városunk erdélyi születésű vezetőiről”. Tették ezt minden szakmai kritika, bárminemű tevékenységüket érintő bírálat nélkül, pusztán azt a kérdést feltéve nekem, hogy nyilatkozzak már arról, hogy a felsoroltak erdélyi születésűek-e – fűzi hozzá a miskolci polgármester, hozzátéve, véleménye szerint ezt a kérdésfelvetést ma minden civilizált embernek vissza kell utasítania.

Földesi Norbert frakcióvezetőjük nem azt kérdezte tőlem, hogy jól végzik-e munkájukat, nem azt kérdezte, hogy csökkentik-e vagy növelik a város adósságát, nem azt kérdezte, hogy közmegbecsülés vagy elutasítottság övezi-e a vezetők munkáját. Csak annyit kérdezett tőlem, hogy igaz-e az, hogy erdélyi    születésűek – olvasható a levélben.

Kriza Ákos kiemeli, sem rokona, sem hozzátartozója nincs a miskolci MSZP által listázott erdélyiek között. „A párttársuk által megtámadottak majd mindegyike szoros miskolci kötelékekkel rendelkezik, s városunk lakói által igencsak elismert emberek”.

A fideszes városvezető rámutat, a szocialisták nem találnak elég fogást az intézményvezetők munkájában - amit még a baloldali szavazótábor kultúraszerető része is elismer - , ezért „hangulatot akarnak szítani magyar és magyar között, s azon érzelmeket kívánják táplálni”, amelyek miatt Mesterházy Kolozsváron elnézést kért az erdélyiektől. Vajon nem hiteltelenítik-e el kolozsvári szavait miskolci párttársai? Vajon őszintének lehet-e tartani az Ön bocsánatkérését, ha párttársai továbbra is az aljasság vámszedői maradtak? Csupán annyit kérdezek Öntől, mint magyar a magyartól, mint ember az embertől, hogy egyetért-e párttársai minden szakmai kritikát nélkülöző, születési hely alapján történő listázásával, az Erdélyben született miskolci vezetők szocialisták általi összeírásával? – sorolja Kriza Ákos.

Az előttünk álló pártverseny időszakára tisztességet, s a tisztességben jó egészséget kívánva, várom válaszát – zárul a miskolci polgármester levele.

Kapcsolódó elemek