Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Farkas: Biztatóak a gazdasági együttműködés kilátásai

Biztatóak a Voronyezsi régióval meglévő gazdasági együttműködés kilátásai - nyilatkozta Farkas Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára szombaton kétnapos voronyezsi munkalátogatását összegezve.


Dátum: 2013-01-27 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:42:46.869903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rendkívül kedvező lehetőséget jelent Magyarországnak, hogy a voronyezsi repülőtérről, amely tavasszal kapja meg a nemzetközi státust, járatokat szeretnének indítani Budapestre - közölte az MTI-vel Farkas Imre, aki az Ukrajnával határos dél-oroszországi terület székhelyén Poprády Gézával, a vidékfejlesztési tárca közigazgatási államtitkárával együtt folytatott tárgyalásokat. Partnereikkel: Alekszandr Guszev, első kormányzó-helyettessel és Andrej Versinyinnel, a Voronyezsi kormányzóhivatal vezetőjével alapvetően a vidékfejlesztési együttműködés további lehetőségeit vitatták meg.

Farkas Imre tájékoztatása szerint Magyarország és a több mint 52 ezer négyzetméteres területű, elsősorban ipari, de mezőgazdaságában is fejlődő régió között például az állattenyésztésben sikeres az együttműködés. Az utóbbi két évben 7000 tenyészmarhát vásárolt a Voronyezsi terület Magyarországról.

"Meglehetősen konkrét ügyekről tárgyaltunk, amelyek nagyon kecsegtető eredményeket jósolnak" - összegezte voronyezsi megbeszéléseiket a Nemzeti fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára.

A további részletekről szólva annyit tett hozzá, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a Voronyezsi régióval ivóvíztisztítási technológiák átvételéről, minthogy ebben Magyarország igen komoly tapasztalatokkal rendelkezik.

Farkas Imre elmondta: Voronyezsben is figyelemmel kísérik az állami szintű magyar-orosz kapcsolatok alakulását. Érzékeltették, hogy rendkívül fontos nemcsak a magyar, de az orosz fél számára is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök jövő heti moszkvai látogatása és tárgyalása Vlagyimir Putyin államfővel sikeres legyen.

Kapcsolódó elemek