Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új zsinagóga alapkövét tették le vasárnap Csepelen

Új zsinagóga alapkövét helyezték el Csepelen vasárnap, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján.


Dátum: 2013-01-28 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:42:50.753512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Budapesten az utóbbi 80 évben nem épült zsinagóga, az új építményhez a csepeli önkormányzat ingyen adott egy üres telket - tájékoztatta a városrész polgármesteri hivatala az MTI-t.

Az alapkőletételen részt vett többek között Ilan Mor izraeli nagykövet, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Hende Csaba, honvédelmi miniszter, Fónagy János államtitkár, zsidó vallási vezetők, valamint Németh Szilárd, Csepel polgármestere.

Kerényi András, a Budapesti Zsidó Hitközség Dél-pesti körzetének világi vezetője elmondta, hogy a körzethez tartozik Csepel, Pesterzsébet és Soroksár zsidósága. Jelenleg Erzsébeten található az imaházuk, ahová más településekről - Dunaharasztitól Óbudáig - érkeznek híveik. Az erzsébeti önkormányzat által nyújtott régi üzlethelyiségben kialakított imaterem azonban már szűkös, mert egy-egy nagy ünnepen 100-150 hívő is érkezik Erzsébetre.

Terveik szerint a 120 személy befogadására alkalmas új zsinagóga a körzet vallási és kulturális központja lesz. Az épületben kulturális eseményeket rendeznek majd, és lehetőséget teremtenek a zsidóság alaposabb megismerésére. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek a vallási, vallástörténeti, etikai, nyelvoktatási programokra. A zsinagóga építését - a hitközség saját forrásából - várhatóan idén júliusban kezdik el - mondta Kerényi András.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az építkezés költségeinek döntő részét magánszemélyi hagyatékból, a Budapesti Zsidó Hitközség anyagi támogatásából, gyűjtésből, valamint kibocsátandó téglajegyekből finanszírozzák.

Az építők tervei szerint a zsinagógát 2014 nyarán-őszén adják át.

Kapcsolódó elemek