A kormány a nemzet érdekeit tartja szem előtt
A Bajnai-Gyurcsány-kormányok mellőzték a határozott érdekképviseletet, kormányzásuk ideje alatt a magyar külpolitikát a különböző lobbicsoportoknak való állandó megfelelés jellemezte. A szocialisták külpolitikáját átjárta a korrupció, ennek legjobb példái a moszkvai ingatlanok eladása körüli gyanús ügyletek. Az általuk folytatott szervilis politikában a nemzeti érdekek határozott képviselete minden esetben az utolsó helyre szorult - olvasható Balla Mihálynak, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökánek hétfői közleményében.
Dátum: 2013-01-28 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:43:04.505236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tMint írja, ezzel szemben a mostani kormány külpolitikája minden fórumon határozottan kiáll a nemzeti érdekek mellett és visszaállítja a magyar diplomácia régi tekintélyét. A kétoldalú kapcsolatok keretében az Orbán-kormány normalizálta a szlovák-magyar viszonyt és elősegíti a Nyugat-Balkán integrációját. Rendeztük a magyarok és a határon túli magyarok kapcsolatát: az egyszerűsítési honosítás révén közel 400 ezer határon túli magyar szerezte meg a magyar állampolgárságot. A kettős állampolgárság könnyített elnyerése és az új alkotmány méltó bizonyítéka a magyar nemzet összetartozásának.', 'A kormány újból lendületet vitt a Visegrádi Országok együttműködésébe annak érdekében, hogy a régió könnyebben tudja érdekeit érvényesíteni az Európai Unióban és hamarabb tudjon kilábalni a gazdasági válságból.', 'A kabinet nyitott a Kelet felé, melynek keretében olyan lehetőségek nyílnak meg a magyar gazdaság számára, amelyek biztosítják a fejlődést. A jelenlegi kormány – az előző két ciklus hagyományaival szemben – a nemzeti érdeket mindenek fölé helyezi és mindent megtesz a nemzet előtt álló lehetőségek maximális kihasználása érdekében - zárul a közlemény.
\xa0']