Nógrád megyének nyugalomra van szüksége!
Nógrád megyének nyugalomra, együttműködésre, további kormányzati támogatásra van szüksége, a szocialisták pedig jobban tennék, ha rombolás helyett ők is bekapcsolódnának az építkezésbe - mondta Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a Nógrád megyei önkormányzat elnöke kedden Salgótarjánban.
Dátum: 2013-01-29 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:43:09.110922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA politikus sajtótájékoztatón azt mondta: "a szocialisták lejárató kampányt indítottak Nógrádban is", vagyis a megye területén is megjelentek azok az óriásplakátok, amelyeken "két kormánytag lejáratására tesz kísérletet a Magyar Szocialista Párt".
\xa0\xa0\xa0
Becsó Zsolt hozzátette: 2010-ben egy tönk szélére sodródott, jövőkép nélküli országot vett át a Fidesz-KDNP, de az utóbbi két évben sikerült stabilizálni a pénzügyeket, új alapokra helyezni a közigazgatást, konszolidálni az önkormányzatokat, megőrizni a nyugdíjak vásárlóértékét.
\xa0\xa0\xa0
Kiemelte: Nógrád megye pedig végre megkapta azt a kitüntető figyelmet, amelyet már régen meg kellett volna kapnia egy hátrányos helyzetű térségnek.
\xa0\xa0\xa0
Kitért rá, hogy 2002 és 2010 között Nógrádban mintegy 10 ezerrel nőtt a regisztrált álláskeresők száma. Ezzel szemben az utóbbi évek eredményei közé sorolta a 8 milliárdos turisztikai fejlesztési forrást, az árvízvédelmi beruházásokat, a 21-es főút négysávosításának elindítását, új ipari területek kialakítását.', 'Becsó Zsolt úgy fogalmazott: ebben a helyzetben a szocialisták ahelyett, hogy támogatnák a megye érdekét szolgáló törekvéseket, és alkotó, előremutató javaslatokat fogalmaznának meg, lejárató kampányt indítottak a térségben is. "Ahelyett, hogy Kolozsvár után a Kárpát-medence valamennyi településére elmennének, és bocsánatot kérnének a nemzetromboló, hazugságra épülő és a morális, pénzügyi csődöt jelentő nyolc évük miatt, kiskorúnak nézik az embereket" - tette hozzá a képviselő.']