Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Prőhle Szlovéniában folytatott tárgyalásokat

Prőhle Gergely helyettes államtitkár 2013. január 28-án egynapos munkalátogatást tett a szlovén fővárosban. Megbeszéléseket folytatott többek között Igor Sencar EU ügyekben illetékes államtitkárral, Tone Kajzer államtitkárral, miniszterelnöki külpolitikai és gazdaságdiplomáciai főtanácsadóval, valamint Tadej Rupel európai főigazgatóval - olvasható a Külügyminisztérium keddi közleményében.


Dátum: 2013-01-29 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:43:14.787472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárgyalások fő témái a Közép-Európa Év keretében megvalósuló magyar elnökségek - a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) és a V4 - prioritásai, az aktuális európai uniós ügyek, valamint a kétoldalú kapcsolatok voltak. A partnerek egyetértettek abban, hogy a régiót mind politikai, mind gazdasági tekintetben láthatóbbá kell tenni, és a különböző együttműködési formákban, így az EU-ban is célszerű azonos érdekeinket közösen képviselni.

Egyetértés volt a tekintetben, hogy a régió fejlődése szempontjából kulcsfontosságú a közlekedési infrastruktúra és a gazdasági kapcsolatok fejlesztése, különös tekintettel a legtöbb munkahelyet biztosító kis-, és közepes vállalkozókra. A szlovén fél támogatásáról biztosította a magyar KEK elnökséget és érdeklődését fejezte ki a V4 keretében való együttműködés iránt. Mindkét részről megállapítást nyert, hogy kétoldalú kapcsolataink az utóbbi időben látványosan felélénkültek, és közös érdek ennek a szintnek a fenntartása, különösen az olyan területeken, mint az energetika. Megkülönböztetett figyelmet szentelünk az országaink területén élő kisebbségeknek a szlovéniai magyaroknak és a magyarországi szlovénoknak - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek