Megmentené a sátoraljaújhelyi önkormányzat a Zemplén-Hús Kft.-t
A sátoraljaújhelyi Zemplén-Hús Kft. megmentésén, mintegy harminc munkahely megtartásáért küzd a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település önkormányzata, a cég az idén év elején szüntette be termelését, miután évek óta komoly értékesítési nehézségekkel küzdött a piac jelenlegi körülményei és a húsipar országos válsága miatt.
Dátum: 2013-01-30 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:43:22.682102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) Sátoraljaújhely polgármestere keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a társaság ingatlanjai, az üzem berendezései minden kritériumnak megfelelnek, ezért akár bármely pillanatban újraindítható a termelés. Ennek feltétele ugyanakkor az, hogy a kft. tulajdonosa eladja tulajdonát, és azt - elsősorban - szakmai befektető vásárolja meg. A zempléni város polgármestere a térség nagyobb állattartóival tárgyalásokat kezdett erről.
Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról szólt: amennyiben sikerül egy olyan szakmai és pénzügyi befektetői kört összehozni, amely képes az üzemet gazdaságosan és jó színvonalon működtetni, a kormányzat kész a projektet a gyulai, pápai és kaposvári példához hasonlóan, az önkormányzaton keresztül támogatni.