Tovább pereskednek igazságukért a kismamák
Újabb eljárásokat indítottak kismamák az elmaradt jövedelempótlék ügyében. A közelmúltban pert nyert három fiatalasszony ügyvédje szerint jogorvoslattal érvényesíthetik igényüket azok, akik három év helyett öt évre visszamenőleg kamatokkal együtt kérik az elmaradt juttatást.
Dátum: 2003-07-28 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13139
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:23.813431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tömegesen érdeklődnek a kismamák a jövedelempótlékkal kapcsolatos további jogi lehetőségek iránt - nyilatkozta lapunk megkeresésére Radovics Csilla, a három pernyertes Somogy megyei kismama jogi képviselője. Emlékezetes: a Legfelsőbb Bíróság (LB) közigazgatási perben hozott ítélete alapján az anyáknak jár ugyan a jövedelempótlék, de kamat nélkül és nem öt, hanem csak három évre visszamenőleg. E döntés alapján fizet majd a kormány is. Így azok
kaphatják meg pénzüket, akik 2000. január 28. és 2002. március 7. között gyesen voltak.
Radovics Csilla továbbra is kiáll korábbi álláspontja mellett, hogy nem három, hanem öt évre visszamenőleg és kamatokkal együtt jár az elmaradt juttatás. - A hozzánk fordulóknak azt a tanácsot adjuk, hogy polgári perben államigazgatási jogkörben okozott kár címén kíséreljék meg érvényesíteni igényüket azok, akik kamattal öt évre visszamenőleg akarják az elmaradt támogatást. Ha vállalják a perköltséget, a többség meg fogja kapni a pénzt - állította határozottan a jogásznő.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu