Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tájékoztatni kell Budapest véleményéről a külföldi partnereket

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint szükség van arra, hogy a kormánnyal vitatkozóknak időről időre elmagyarázzák saját álláspontjukat, erről a Magyar Hírlapnak beszélt háromnapos washingtoni látogatása kapcsán.


Dátum: 2013-01-30 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:43:23.787116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden ellátogatott a helyi Holocaust Múzeumba, és részt vett a Lantos Emberi Jogi Díj átadásán. Ezen kívül találkozott Phil Gordonnal, a külügyminisztérium európai ügyekért felelős helyettes államtitkárával és a demokrata Ben Cardin szenátorral, a Helsinki Bizottság elnökével.

Navracsics Tibor a lap szerdai számában közölt interjúban elmondta: Phil Gordonnal általánosságban beszéltek Közép-Európáról, ezen belül pedig Magyarország helyzetéről. Ben Cardinnel ennél speciálisabb témákat is érintettek, ő ugyanis kíváncsi volt a magyarországi antiszemitizmusra és cigányellenességre. "A szenátornak elmondtam, hogy ezek nálunk semmivel sem elterjedtebbek, mint a térség többi országában, a kormány pedig határozottan a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen van" - fejtette ki. Arra felvetésre, hogy decemberben más kormánypárti politikus is járt Amerikában, úgy reagált: "szükség van arra, hogy a velünk vitatkozóknak időről időre elmagyarázzuk a saját álláspontunkat".

Kapcsolódó elemek