Sürgősségiellátás-fejlesztés a mentőszolgálatnál
Tizenegymilliárd forintos uniós támogatásból 22 új mentőállomást épít, hatvanat felújít és kétszáz korszerű mentőautót szerez be az Országos Mentőszolgálat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán a Fejér megyei Martonvásáron.
Dátum: 2013-01-30 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:43:33.139094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balog Zoltán szerint a fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy 2008. január 1-jétől 2010-ig egyetlen új mentőautó sem futott az országban, és semmilyen fejlesztés nem történt a mentőszolgálatnál. A mentők senkit nem hagytak cserben, a magyar kormány pedig nem hagyja cserben a mentőszolgálatot - mondta a tárcavezető.
Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program pályázatán 10,94 milliárd forintot fordítanak arra, hogy a sürgősségi ellátáshoz való hozzáférés esélyei javuljanak az országban, és a riasztástól számított 15 percen belül újabb 226 ezer emberhez el tudjanak jutni a mentők.