NFM: újabb kormányzati mentőöv az ajkai térségnek
2013. február elsejétől az MVM Partner Zrt. biztosítja az áramszolgáltatást a MAL Zrt. számára a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közreműködése alapján. Így a MAL Zrt. és a finanszírozó bankok megegyezési hajlandóságának hiányában is megoldott a hatezer főt foglalkoztató cég villamos energia- és Ajka városa távhő-ellátása - olvasható a tárca csütörtöki közleményében.
Dátum: 2013-01-31 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188486
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:43:42.455920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\nA MAL Zrt. E.On Hungária Zrt.-vel kötött villamos energia szolgáltatási szerződése 2012. december 31-én megszűnt. A hatályos jogszabályok szerint az áramszolgáltató ellátási kötelezettsége 2013. január végén lejár.', 'A MAL Zrt. és a finanszírozó bankok a hosszú tárgyalási folyamat eredményeként sem jutottak megoldásra, az utolsó pillanatig a kompromisszumkészség teljes hiányáról tettek tanúbizonyságot. Az első lépést ezért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tette meg a megoldás felé. 2013. február 1-jétől az MVM Partner Zrt. bevonásával a tárca biztosítja az ajkai cég számára az áramszolgáltatást a kikapcsolási folyamat megkezdésének elkerülése érdekében.
\xa0
A MAL Zrt.-t a Kormány tavaly szeptemberi rendeletében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette. A döntés alapvető indoka az volt, hogy a vállalat működőképessége az általános gazdasági szabályoktól eltérően, speciális jogszabályi keretek között is biztosítható legyen. A kabinet decemberben 1,7 milliárd forintot csoportosított át az ajkai közszolgáltatások folyamatos fenntartására. ', 'A kiemelt kormányzati figyelem oka, hogy a MAL Zrt. a régió egyik legnagyobb munkaadója. A villamos energia szolgáltatás hiánya vagy bizonytalansága akár környezeti katasztrófát, egyéb súlyos károkat is előidézhetett volna.', 'A nemzetgazdasági és környezetvédelmi érdekekre tekintettel a kormányzat az MVM-Partner Zrt. útján tartósan biztosítja a MAL Zrt. villamos energia ellátását. A működőképesség fenntartása mellett a felek további tárgyalásokat folytatnak az ajkai cég által nyújtandó pénzügyi biztosítékokról.']