Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszületett a Bokros-csomag ikertestvére

Két hét óta tudjuk, és ezt a tegnapi nap megerősítette, hogy a kormánynak mégiscsak van gazdaságpolitikája. Ezt egy mondatban lehet összefoglalni: Minél több pénzt elvenni az emberektől! - jelentette ki Áder János, a Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal frakcióvezető-helyettessel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy az MSZP frakciója támogatásáról biztosította a kormány adóemeléssel kapcsolatos döntését. Ennek következtében, fogalmazott a politikus, nyugodtan mondhatjuk: megszületett a Bokros-csomag ikertestvére.


Dátum: 2003-07-28 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:25.287073, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Áder János hangsúlyozta: Medgyessy Péter ígéreteivel szemben, miszerint több pénzt ad az embereknek, jóléti rendszerváltást hajt végre, valamint a béreket és a nyugdíjakat az európai uniós színvonalhoz zárkóztatja fel, a valóság az, hogy a Medgyessy-kormány - MSZP-frakció által is támogatott - döntésének megfelelően 2004-ben bérbefagyasztás és adóemelések lesznek.

- A szocialista párt vezetői között egyetértés van abban, hogy emelni kell a személyi jövedelemadót és az általános forgalmi adót, hogy meg kell szüntetni jó néhány adókedvezményt, s hogy új adót kell bevezetni - mondta.

Kamu volt az adócsökkentés

Áder János az ősszel módosított, ám a kormány szándékai szerint januártól ismét módosítandó adótörvénnyel kapcsolatban rámutatott: azért fogadta el azt ilyen formában a kormány, mert az önkormányzati kampány sikeres megvívása érdekében erre szüksége volt. Hozzátette: propagandacélokat szolgáló törvénymódosításról volt szó, hogy elmondhassák a szocialisták, 2004-ben hozzálátnak azon választási ígéretük teljesítéséhez, hogy csökkenteni fogják a szja-kulcsokat. - Olyan zárórendelkezés nem szerepel a törvényben, hogy az csak akkor léphet életbe, ha Kuncze Gábor 2003 végéig talál 130 milliárd forintot - utalt Medgyessy Péter azon kijelenésére, miszerint a törvény SZDSZ által is elvárt változatlanul hagyásához csak akkor járul hozzá a kormányfő, ha a szabad demokraták ennek fedezetét a költségvetésben megtalálják. Emlékeztetett arra is, hogy Medgyessy Péter személyes vállalásai között az adókulcsok még ennél is nagyobb csökkentése szerepelt.

Villanyár: 35 százalékos emelés

A frakcióvezető aggodalmát fejezte ki amiatt is, mert a villamosenergia-ár, az újabb emelések miatt, összességében 35 százalékkal emelkedik egy éven belül.

- Sok mindennek lehet ezt tekinteni, de jóléti rendszerváltásnak nem - fűzte hozzá. Elfogadhatatlannak tartja mindezt azért is, mert a villany árának legfelső adókulcshoz sorolása alól Magyarország 2007-ig mentességet kapott az EU-tól. Mint fogalmazott: az unióra való hivatkozás álságos és hazug, nem felel meg a valóságnak, a kormányt erre nem kényszeríti semmi.

A közlekedés 16 százalékkal drágul

Ugyancsak nincs kötelezettsége a kormánynak arra vonatkozóan, hogy a közlekedéssel kapcsolatos adót a 12 százalékos áfakörből a 23 százalékos afakörbe sorolja. - Ez azt jelenti, ha csak az infláció és az áfa-emelés hatása érvényesül, a közlekedés és személyszállítás 16 százalékkal kerül majd többe 2004-ben, mint idén - közölte.

Egyhavi keresetvesztés

Arra is figyelmeztetett, hogy a gyógyszerek ára, a háromszori, infláció kétszeresével megegyező emelés hatására egy év alatt harminc százalékkal fog emelkedni. Elmondta, hogy mindezek betetőzéseként egy új adónemet is bevezetnek, amiből 54 milliárdos többletet remél a Pénzügyminisztérium. Ennek hatásaként egy átlagos keresetű ember közel egyhavi fizetését fogja elveszítni.

Egy nyugdíjas átlagosan egyhavi nyugdíját fogja elveszíteni

- Már megint miért a nyugdíjasok zsebében kotorászik a kormány? - kérdezte a frakcióvezető, aki a legfontosabb kérdésnek most nem azt tartja, mikor fizetik ki az 53. heti nyugdíjat, hanem hogy a nyugdíjak reálértéke vajon emelkedni fog-e. Áder János úgy látja, hogy a reálbérbefagyasztás miatt reálnyugdíj-emelés sem lesz, minek következtében megtörik az 1998 óta érvényes trend.

Becsapott önkormányzatok

Áder János értetlenül áll az MSZP tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott azon kijelentés előtt, mely szerint az önkormányzatok támogatása jövőre 28 milliárd forinttal nő. Lamperth Mónika belügyminiszter korábban még kétszer ötvenmilliárdot ígért, de elhangzott az is, hogy a kormány a többletfeladatokhoz többletforrásokat fog biztosítani. - A kormány a településeknek még a pedagógus- és egészségügyi béremelésekből származó 120 milliárdos adósságát sem törlesztette - húzta alá.

Gazdaság a béka feneke alatt

Rogán Antal frakcióvezető-helyettes szerint a Bokros-csomag ikertestvérének meghirdetésével eljött az ideje annak is, hogy a magyar gazdaság jelenlegi állapotát értékeljük.

Egy esztendő leforgása alatt az MSZP-SZDSZ-kabinet elérte azt Magyarországon, hogy a gazdaság növekedési kilátásai valamivel a béka feneke alatt vannak. Egy év alatt elérték azt, hogy az infláció, hosszú évek után először, ismét nem csökken, hanem nő és elérték azt is, hogy a magyar gazdaság megítélése kifejezetten romló tendenciát mutat. - Amikor a szocialisták átvették a kormányrudat a közép-európai gazdasági térség tekintetében hazánk minden nemzetközi intézet szerint éllovas országnak számított, ehhez képest Magyarország megítélése sokat romlott - fogalmazott. Rogán Antal arra is felhívta a figyelmet, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya óriási, az országból kiáramló tőke mennyisége pedig a beáramlónál jóval nagyobb már. A politikus az államháztartási hiány mértékét is kritizálta, amely 72 százalékát teszi ki már most az éves előirányzatnak. A frakcióvezető-helyettes sajnálatosnak tartja, hogy ennek lefaragására a kormány nem a gazdaság fellendítését, hanem a családok és vállalkozások megsarcolását tartja az alkalmas eszköznek. Mindezek miatt Rogán Antal hangsúlyozza: Magyarország ismét eladósodási pályára kerülhet.

- A Bokros-csomag ikertestvérének a meghirdetésével elérkeztünk oda, hogy nyugodtan kijelenthetjük, ha Magyarországon a szocialisták kormányoznak, akkor egy éven belül mindig gazdasági válság van - összegzett a politikus.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek